Sokszor hallom interjúkban, közvetítésekben, hogy egy mérkőzés „jó iramú”, „hajtós”, „taktikus” volt, és laikusként bár érteni vélem ezeket a szavakat, az adatelemző bennem eléggé tiltakozik, és ragaszkodik a megfogható, ellenőrizhető definíciókhoz, de legalábbis a mérőszámokhoz. Tegyük fel a kérdés, hogy mérhető-e egyáltalán a mérkőzés sebessége? Sőt, egyáltalán mi is az a „mérkőzés sebessége” vagy mit értünk a „mérkőzés irama” alatt?! Egzakt definíció nem ismert, de az alábbi eseteket találtam sok keresgélés alapján:

• helyzetek, lövések magas száma, rövid intervallumon belüli ismétlődése (sok lövés)
• a játékosok nagy sebességgel végrehajtott támadásainak aránylag magas száma (sok futás)
• az irányváltások, pontosabban a labdajáratás, a passzolás sebessége (sok passz)
• csak a teljesség kedvéért: felfokozott és fenntartott várakozás, valós remény az eredményesség elérésére (sok izgalom és agyérgörcs).

A négy pont nem független egymástól, de nagyon más nézőpontot vesz alapul.  A szurkoló például elsősorban a negyedik pontot szokta érzékelni és értelmezni, mert számára valójában az izgalomtól „jó a meccs” a tapasztalataink szerint, függetlenül attól, hogy van katarzis (gól) a végén vagy nincs. Edzőként és játékosként a negyedik pont nehezen megcélozható. A sok helyzet és lövés nyilván összefügg az izgalmakkal is, bár persze nem kell sok lövés ahhoz, hogy egy mérkőzés akár végig izgalmas és pezsgő legyen. És fordítva is igaz, hogy a sok lövés lehet egyszerűen a középpálya hiányának, a védelmek gyengeségének a jele, ami nem éppen az izgalmakat, sokkal inkább az esetlegességeket erősíti. A sok futás mozgalmas mérkőzést feltételez, de csak akkor, ha az nem öncélú, nem kizárólag a középpályán történik mindez, hanem lövésekkel, de legalábbis a helyzetek kialakításával jár együtt. A passzok önmagukban nem látványosak, és még kevésbé járulnak közvetlenül hozzá az izgalmakhoz vagy gólszerzéshez, de az is biztos, hogy minél jobban mozog a labda, annál több lekövetésre, futásra, kombinációra van lehetőség a pályán. És igen, felgyorsult világunkban az izgalom egyik fokmérője, hogy mennyire változatos képet tud mutatni a játék, amit éppen a gyors labdaváltások tudnak előremozdítani.

Mivel a lövések magas száma sokrétűen értelmezhető, számos, nem sebességfüggő tényezőtől függ, illetve azért, mert az izgalmakat nehéz objektíven és folyamatosan mérni, így a sebességet a futásmennyiségre és a passzok sebességére érdemes fókuszálni. Megjegyezve azt is, hogy nem kizárólagosan így üdvözítő mérni.

Játékosok futásmennyisége

Sőt, még ennél is jobban szűkítjük a kört, mert a futásmennyiségek önmagukban nem hordoznak információt, de még a sebességtartományok sem. Nem vitatva amúgy, hogy nagyon fontos mérőszámok. Egy topligában, ahol a pontos átadások és a játékelemek technikai kivitelében nincs számottevő probléma – ami nem jelenti azt, hogy hibamentes a játék –, és ahol a támadások végrehajtási sebessége tervezetten nagy, ott kiemelt jelentőségű a támadó és a védő játékosok potenciális sebessége, az adott sebességzónában eltöltött ideje. Erre épül a stratégia, persze, hogy fontos. A stratégia megvalósításához szükséges feltétel, hogy valaki erre sokat és sokszor képes legyen, hiszen enélkül összedől a stratégia. Tegyük hozzá, nem elégséges feltétel, lásd Usain Bolt.

De vannak olyan stratégiák is, ahol például a sprintek száma bár érdekes, de kevésbé kritikus mennyiség. Például egy lassú, „altató” labdajáratásból, amely néhány olyan játékelem, mint például kiugratás, vagy szerkezeti hibák kihasználásával (pl. a támadó csapat „jobban olvassa a játékot”, „okosabb” – lásd Aranycsapat) a védelmet, azaz egy hirtelen ritmusváltásra építő stratégia is lehet üdvözítő út. Hasonlóan egy szoros, zárt védekezésből induló két-három érintésből a másik kapuja elé jutó kontrákra is építhet egy csapat. Vagy pontrúgásokra, begyakorolt szituációkra, távoli lövésekre építő, de amúgy romboló, vagy ezek kombinációját szem előtt tartó stratégia is lehet eredményes. Mindegyiknek előfeltétele, hogy a játékos legyen képes a legnagyobb sebességtartományban teljesíteni, hiszen a fizikai teljesítőképesség mindig is a sarokköve lesz a játéknak, de korántsem szükséges ezt kiemelkedően gyakran vagy folyamatosan teljesíteni, azaz a sprintek száma alacsony marad ilyen esetekben.

Végül, de nem utolsó sorban egy olyan csapatnál, ahol a passzok pontossága korántsem jó, a passzok nem tudnak odaérkezni, ahova kell, ott a játékos vagy azért nem sprintel, mert kevesebb, vagy nem olyan lendületes futással is eléri a labdát, vagy azért, mert sosem fogja utolérni, ha megszakad, akkor sem. Itt is lehet alacsony a sebességtartományban megtett út hossza, ami nemcsak nem azt jelenti, hogy például a játékosok fizikai képességeivel van a probléma, de még csak azt sem, hogy a játék maga adott esetben lassú lenne. Sőt, a fordítottja is igaz: a sprintek lehet, hogy például labdakezelési problémák ellentételezése miatt szükségesek – ezt látjuk az utánpótláskorúaknál, meg a grundon is –, azaz a magas sprintszám sem mindig és egyértelműen a gyors játék jele.

A labdajáratás sebessége

Tehát önmagában a játékosok sebessége, szerintünk nem mutatja a játék sebességének a képét, vagy sok bizonytalan tényezőt hordoz magában. A legjobb az lenne, ha a labda sebességét tudnánk mérni, és bár a mi saját elemzéseinkben mi kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk a labda követésére, azért a nemzetközi gyakorlatban ez az adat nem elérhető: senki nem méri vagy elemzi. Ezért marad az ezután második legjobb dolog, amit nézhetünk, a labdaváltások sebessége, azaz az, hogy időegységre mennyi passz, átadás történik egy mérkőzésen. Minél több átadás van, annál jobban le kell azt tudni követni lábbal is, azaz annál gyorsabb a játék.

A mérőszám tekintetében azonban három dolgot figyelembe kell venni:

• Amikor az időegységre vetítjük a passzok számát, akkor nem a mérkőzés idejét kell nézni, hiszen sok az az idő, amikor nincs játékban a labda, illetve az ellenfél is birtokolhatja azt. Kizárólag a labdabirtoklási idővel kell összevetni, hiszen akkor keletkezhet matematikailag is átadás.
• Másrészről a passzok hosszára is tekintettel kellene lennünk, hiszen hosszú átadásoknál kevés passz keletkezik, miközben a labda gyorsan halad a pálya egyik pontjáról a másikra. Ezzel az az egyetlen probléma, hogy ezt általában nem jegyzik fel az adatok között, nem szokták elemezni az adatszolgáltató cégek – tisztelet a kivételnek.
• A harmadik fontos dolog pedig, hogy mennyire sikeresek az átadások, azaz technikailag mennyire jó a kivitelezés. Ugye, minél pontatlanabbak az átadások, annál kevesebbet birtokolja a csapat a labdát, vagy annál több időt igényel a labda feletti kontroll megszerzése. Mindkét esetben a passzok száma jelentősen csökkenhet.

Mivel a passzok hosszára vonatkozóan nincsenek adataink, így három mérőszámból fogunk dolgozni:

1. passzok száma a birtoklási időkre vetítve
2. az átlagos, tiszta játékideje a mérkőzéseknek a bajnokságon belül
3. a jellemző passzpontosság

A nettó játékidők alakulása

Meglepő lehet, hogy a tiszta játékidő fogalmát egyes adatszolgáltatók teljesen másképp látják, de így van. Méghozzá jelentős eltérés is lehet a cégek között. Előbb az Opta közvetett, publikusan elérhető, majd az InStat számait is bemutatjuk a nyilvános adatokon keresztül - nem szeretnénk állást foglalni az egyik vagy másik mellett.

A FIFA 2014 Világbajnokságon a Soccermetrics Research publikált egy (eléggé vitatható eredményű) becslést a vébé mérkőzésein mennyi volt a tényleges játékidő. Ez alapján úgy tűnik, hogy a válogatott mérkőzéseken, a legjobbak között 50 és 60 perc között mozgott a játékidő, nagyjából 57 és fél perces középértékkel. Nem véletlenül merült fel a tiszta, méghozzá a 60 percben meghatározott játék ötlete a döntéshozókban.

A három legnagyobb európai bajnokságra vonatkozóan a kínai Xianhuanet oldalán találtunk adatot, amely szerint a Premiere League-ben és a Bundesligában 56 perc az átlagos tényleges játékidő (az Opta adatai ezzel egybevágnak, mi is ezt látjuk), a La Liga-ban 54 perc, míg a Seria A-ban 57 perc. Az angol és a német első ligában amúgy a leghosszabb, megszakítás nélküli játék egyaránt 67 perc volt. Előbbi a Chelsea-hez, míg az utóbbi a Bayern Münchenhez kötődik. Az adatok 2017-esek. Az Opta szerint ebben az évben a 52 mérkőzés volt a 380-ból kirívóan alacsony, azaz 50 perces tényleges játékidejű, vagy annál kisebb a PL-ben. Miért emeltem ki ezt az 50 perces számot?! Az NB I miatt.

Az NB I számai az előző szezon óta állnak rendelkezésünkre. A 2017-2018-as szezonban a tényleges játékidő átlaga(!) 50 perc 20 másodperc volt Az idei szezonban bár jelentősen emelkedett a játékidő az első 14 fordulóban, a nézők már 51 perc 53 másodpercnyi, azaz közel 52 percnyi focit láthatnak. Míg tavaly volt olyan forduló, amikor a forduló mérkőzésein átlagosan 49 percnyi labdarúgás volt, idén minden forduló viszonylag kiegyenlítetten 50 perc felett van. A korábbi szezonokra vonatkozóan a CIES publikált, InStat adatbázisból származó feldolgozott adatokat.

Passzsebesség alakulása a bajnokságokban

Az InStat adataira támaszkodva Poli, Ravanel és Besson 2017 októberében publikált cikkében szerepel már egy elég kimerítő összefoglaló arról, hogy mi a különbség az egyes bajnokságok között "izgalmak" tekintetében, és ebben konkrétan is szerepel, hogy a labdabirtoklási időre mennyi passz jut. Mivel nem akarjuk feltalálni a kereket, az egyszerűség kedvéért a számokat csak ismételt publikációban, összevontan közöljük:

A táblázat alapján látható, hogy Magyarország igencsak a táblázat hátsó felében található. Igaz, megelőzi a portugál, a holland, az izraeli és a belga bajnokságot is ebben a mutatóban, ami elsőre felettébb dicséretes. Mielőtt azonban nagyon örülnénk a számoknak, látni kell a táblázattal kapcsolatosan a következőket:

• Egyrészt a statisztikai számításba az összes passzt beleveszik, nem csak a sikeres átadásokat, ami azért baj, mert a labdabirtoklás nehezen megállapítható egy csapongó játékban, miközben a passzok száma folyamatosan növekszik,
• másrészt a labda játékban töltött idejének növekedésével nem arányosan nő a passzok száma: a csapatok fáradnak, az eredmény tartása egyre inkább előtérbe kerül, így az arány hosszabb távon romlik. Emlékezzünk, a legjobb bajnokságokban, akár 5 perccel, azaz 10%-kal többet van játékban a labda, mint nálunk.
• Harmadrészt a statisztika nem veszi figyelembe, hogy hány csapat között oszlik meg az adat. Egy húsz csapatos bajnokságban nagyon nagy is lehet a különbség a legjobb és legrosszabb csapatok között. Hollandiában 55%-kal (220db), Portugáliában 40%-kal (161db) több meccset játszottak a felek, amelyek az átlagot jelentősen befolyásolhatják. Nem az átlagot, hanem a mediánt - a sorrendek középső elemét - kellene számolni statisztikailag, az átlagot a szélsőértékek nagyon torzítják.
• Negyedrészt pedig, ha egy bajnokságban az ellenfél játékának megszakítása azzal záródik, hogy kirúgják a labdákat, felrúgják az ellenfelet, akkor a nettó játékidő is csökken és a passzok is nehezebben mennek át egyik játékostól a másik felé. Feltételezzük csak, hogy például Portugáliában ilyesmi lehet a helyzet, hacsak nem mindenki hosszú (és pontatlanság miatt játékon kívülre kerülő) átadásokkal dolgozik.
• Az ötödik ok pedig a publikációban közölt adatok - szerintünk - szakmai (matematikai) tévedésen alapulnak. A labdabirtoklásra vetített passzok számát ugyanis - a leírás szerint - úgy kapták, hogy az összes passzok számát osztották az összes labdabirtoklási idővel, ami amúgy elsőre nem is feltűnő hiba, akár logikus is lehetne. Hasonlóan jártak el a passzpontosságokkal is. Csakhogy az összes passz osztva az összes labdabirtoklási időnek összegével (két meccs esetén ez ( x1 + x2 ) / ( y1 + y2 ))  nem azonos a összes passz / labdabirtoklási idő átlagával ((( x1 / y1 ) + ( x2 / y2 )) / 2). Ha y1 közel azonos y2-vel, azaz a labdabirtoklási időnek, illetve a passzpontosságnál a passzok számának kicsi a szórása, akkor nagyjából hasonló eredményt ad mindkettő, de valójában más a két szám. Minden kontrolladatunk alapján úgy tűnik, hogy az előbbit számolták, de az utóbbi a helyes. Ez is torzíthatja a képet.

Vizsgáljuk meg az első pontot, és nézzük meg, hogy mennyit számíthat a passzpontosság és mekkora különbséget tud okozni!

Passzok és a pontos passzok viszonya

Csak, hogy érzékelni lehessen a különbséget, a magyar első osztályban az alábbi módon alakultak a fontosabb számok:

A idei, 2018-2019-es szezon esetében csak az első 14 fordulót vettük figyelembe.  Nemzetközi mércével is értékelhető számokat az előző szezonban csak a MOL Vidi és a Ferencváros produkál, de még az is elmarad a régió hasonló pozícióban levő csapataitól. Számszerűen a legutóbbi kiírásban a Ferencváros a passzpontosság tekintetében toronymagasan vezetett a maga 82,6%-os passzpontosságával (13,48 hazai 13,79 idegenbeli jó passz / labdabirtoklási mutatóval, átlagosan 395 jó passz/ mérkőzés), míg a sereghajtó a DVSC volt 74%-os(!) mutatójával (hazai 12,55 és idegenben 12,37-es mutató, átlagosan 277 jó passz / meccs). A Videoton FC tavalyi évet 80,5%-os passzpontossággal zárta (hazai 13,91-es, idegenbeli 13,58-as jó passz / mérkőzés mutatóval, átlagosan 365 jó passz / meccsel). Hasonló száma, ugyanezen időszakra vetítve a csapataink nemzetközi kupaellenfeleinek:

• Maccabi Tel-Aviv: 86%-os pontosság, 507 jó passz / mérkőzés, 15,2-es jó passz / labdabirtoklási idő mutató
• Ludogorets Razgrad: 85,5%-os passzpontosság, 487 jó passz / mérkőzés, 15,2-es passz / labdabirtoklási idő mutató
• AEK Athén: 85,6%-os pontosság, 468 jó passz / mérkőzés, 14,5-ös passz / labdabirtoklási idő mutató

Vegyük észre, hogy a passzpontosság, de még a jó passzok száma is jelentősen felülmúlja a magyar legjobbak adatait, sőt az időegységre vetített pontos passzok száma is. Mit jelent ez? Hogy egy támadásban időegységre legalább 5%-kal, de inkább 10%-kal több passz jut csak a közvetlen ellenfeleinknél, és ők távolról sem a legjobbak. Hacsak nem álló játék van, mint a csocsóban, akkor ez bizony legalább ennyivel gyorsabb játékot kell jelentsen, hiszen a labdamozgást le is kell tudni követni. A nemzetközi porondon jó eredményeket elérő csapatnak 15-ös jó passz / labdabirtoklási ideje szinte kivétel nélkül van, a top ligákban inkább 16 feletti. Az abszolút rekorder jelenleg a Napoli a maga félelmetes 18,8 passz / labdabirtoklási idejével.

Az idei évben az első 14 fordulóban jelentős javulás volt tapasztalható a magyar bajnokságban, ami a táblázatból is kiolvasható volt.

• A MOL Vidi egyelőre a bajnokságban 85,15%-os passzpontosságot, 424 jó passz / meccs és 13,96-os passz / labdabirtoklás időt tud felmutatni, ami közelít az európai mezőnyhöz.
• Hasonlóan jó mutatói vannak az UTE-nek (83,73% passzpontosság, 502 jó passz / mérkőzés, 14,95 jó passz / labdabirtoklási idő)
• és a Ferencvárosnak is (84,59% passzpontosság, 442 jó passz / mérkőzés, 14,75 jó passz / labdabirtoklási idő).
• A sort idén is egyelőre a DVSC zárja a 76%-os passzpontosságával,
• a Haladás mögött (77,3%-os passzpontosság).

Konklúziók

Ezek alapján mit mondhatunk a magyar bajnokság sebességére? A közvetett adatok alapján - mivel nem állnak rendelkezésünkre releváns, megbízható források, így a labdaváltások sebességét, gyakoriságát, valamint a labda nettó játékban eltöltött időt összehasonlítva - arra jutottunk, hogy a magyar bajnokság jelentősen (akár 10%-30%-kal) lassabb nem csak az elithez, de a regionális versenytársakhoz képest is. A statisztikai adatok alapján a mérkőzésen megtett út tekintetében hiába teljesítenek jól a magyar labdarúgók, ha ezen mozgások többsége a passzokkal, a labdaváltások sebességével nincsenek összhangban.

A különbség oka részben stratégiai lehet: nálunk nem erőltetik a nagyon gyors futási sebesség melletti játékot. Ennek oka és magyarázata is lehet a passzpontosság, hiszen a jelenlegi sebesség mellett is pontatlanok az átadások - ebben is eléggé a mezőny végén vagyunk -, illetve többletmozgások vélhetően a labdakezelési problémák korrekciójaként jelennek meg, ezért juthat hasonló megtett útra jóval kevesebb átadás. Azt ugyanis nem tartjuk valószínűnek, hogy a magyar csapatok inkább hagynák a labdatartást, az "önzőzést", mint a regionális vetélytársak, bár ez sem lehetetlen. Igaz, labdával futni biztosan lassabb, mint a labdát passzolva előrejutni. És az sem tűnik reálisnak, hogy nálunk a gyors, hosszú labdák dominálnak. A konkrét okokat, persze, egy mélyebb, ezzel foglalkozó elemzésben, ha lesz rá módunk, megvizsgáljuk.

A tévedés jogát ezúttal is fenntartjuk.