Az edző sikere, hozzáadott értéke közvetlenül semmilyen formában nem érzékelhető, hiszen nem őt, hanem az általa edzett sportoló eredményein keresztül kell megítélni a tevékenységét. Ráadásul ez nem valami nagyon jól elhatárolható feladat, mint az újságokban a cikkek és azok szerzői. Az edző munkája kizárólag mások munkájával együtt, torzítva hat, nehezen mérhető. Már csak azért is, mert igen kevés sportágban beszélhetünk kizárólag egy edzőről, sokkal jellemzőbb a stáb, a felkészítő csapat jelentősége.

Adatelemzés, rosszul

Bár a bejegyzés a támogató személyzetről, annak teljesítményéről szól, arra (is) próbálok rámutatni, hogy az adatelemzés jó kezekben előremutató, de rossz kezekben a - kellő tisztelet és udvariasság mellett is - megalapozatlan állítások melegágya is lehet. Már az első, témával foglalkozó Economist cikk után is szerettem volna erre rávilágítani, de végül a Nemzeti Sport nemrég megjelent cikke vett rá, hogy kicsit jobban kitérjünk a témára. Mindkét cikk szakmai - adatelemzési - hibák sorát vonultatja fel, és von le körültekintő módon alá nem támasztott tanulságokat egy-egy vezetőedző (José Mourinho, illetve Feczkó Tamás) menesztése kapcsán. Akinek az elmélet kevéssé fontos, bátran ugorjon a jóság kérdésére.

Az Economist cikk állítása: az edző sikere szerencsefaktor kérdése, tisztelet a kivételnek. Az edzőnek közvetlen ráhatása a sikerre a Premier League elmúlt 15 év adatai alapján nincs is. Implicit módon pedig azt mondja, hogy néhány speciális esetet és személyt nem számítva tulajdonképpen az edző nélkül, a csapat önmagában is képes arra, amit elért. Mire alapozza a cikk az állítást? Mindenekelőtt vették a számítógépes menedzser játékprogramokban (na, jó egyet vettek az Electronic Arts FIFA játékáról van szó) használt játékosértékeléseket (15 év, 18.000 játékos, 9.000 szurkolótól származó statisztika), és ez alapján kaptak minden csapatra egy várhatóértéket, hogy mire lehet képes a csapat pusztán a játékosállományt illetően a tabellán vett pozíció tekintetében. A cikk megemlíti, hogy a végső tabella "elég jól" megjósolható, plusz-mínusz 8 liga pontnyi eltéréssel. Ha az edző számít, akkor a csapat által szerzett pontok száma rendre meghaladja a játékosállomány által elvárható szintet, de ez végül csak kis százalékban következik be, tehát a szerencse dominál egy-egy sikernél, a játékosállomány a meghatározó. Logikusnak hangzik, ugye?!

Minden adatelemzőnek kell legyen realitásérzéke, és villognia kell a piros lámpának, ha valami az életszerűséggel kevésbé vág össze. Ha a szerzőknek konkrétan igazuk lenne ebben a formában, akkor edzőre egyáltalán nem lenne szükség, a játékosok teszik a dolgukat. Ne értsük félre, Magyarországon is hallottam hús-vér edzőtől (sőt, volt szövetségi kapitánytól) is, hogy ha megvehetném a legjobb játékosokat, úgy én is jó edző lennék. Én pedig nem mondtam ki hangosan előtte, hogy ezzel mit is mondott saját magáról.

De cseréljük le egy pillanatra az eredeti cikkben az edzőt, az ugyanezen időszak alatt kapott bevételek mennyiségi változására, sőt, a csapatok időszak alatt vásárolt legdrágább játékosára. Az állítás ugyanúgy igaz marad, változtatás nélkül. A vizsgált csapat (személy) nem fog felülteljesíteni. Csapat ugyanis csak egy van, benne pedig sok-sok szereplő. Miért éppen az edzőt jellemezné a siker vagy a kudarc? A csapatsportban minden a csapaté: a siker is, a kudarc is. Mondjuk egyéni sportágakban is a küzdőfél már rég nem kizárólag a versenyző maga, távolról sem. Hosszú Katinka is mesélhetne egy-egy edző jelentőségéről vagy jelentéktelenségéről. 

Egyéni oldalon a fenti érvelés alapján ennél több is kijelenthető lenne. Egy olimpiai vagy világbajnok is ritkán védi meg a címét, tartja fenn a szintet, tehát az is szerencse kérdése lenne, hogy ki győz? Ha sporton kívülre néznénk amúgy ugyanezt mondhatnánk az összes Nobel-díjasról, a Diák Olimpián győztes diákra (és felkészítő tanáraira), sőt a választáson nyertes pártok vezetőiről is. Nagyon-nagyon ritkán tudták, tudnák megismételni korábbi sikerüket, és nyilvánvalóan nem tudják felülteljesíteni az elvárásokat tartósan - tisztelet a kivételnek - akkor tehát nincs is közük a sikerhez? Tényleg?! Őszintén? A "szerencse" - bármit is értsünk alatta - mindig közrejátszik, de valóban elhisszük, hogy ez a meghatározó tényező?

Nézzük sorra az elemzésben vétett hibákat és hibatípusokat, és gyorsan kiderül, hogy hol megy félre a valóság és annak látszatából levont következtetés:

• Nulladik típusú hiba: az adatok mennyisége önmagában nem a hitelesít semmilyen állítást, bármilyen szerteágazó, lenyűgöző, kimerítő is legyen az. A mai nagyravágyó világban mindent igyekszünk felnagyítani, így lett az Internet, sőt akár egyetlen számítógép rögtön Felhő, a partjelzőből (oldalvonali) asszisztens, de ettől nem léptünk jelentősen előre, független attól, hogy mindegyiknek megvan a maga funkciója.
• Fogalmi hiba. Senki sem tud tartósan "felülteljesíteni", hiszen az elvárások is változnak évről évre. A világ legjobb sakkozója sem tud felülteljesíteni önmagához képest, hiszen előbb-utóbb az elvárások igazodnak a saját korlátaihoz. A kortól való függésről már ne is beszéljünk, amelyet a piac elég jól beáraz a sporton kívül: nem véletlenül a legproduktívabb időszakban keresnek a legtöbben igazán jól - előtte és utána kevésbé. A sport nem ilyen, de pont azért, mert sokszor nem a pályán mérhető eredmény az egyetlen mérlegelési szempont.
• Adatértelmezési hiba. A játékprogramban használt adatok nem függetlenek a vizsgált összetevőktől, és ezt mindig le kell ellenőrizni. A programot úgy állították össze, hogy szimulálja többé-kevésbé a valóságot. A látott végeredményhez igazították a játékban szereplő játékosok teljesítőképességét. Ha nem így tették volna, elég rosszul dolgoztak volna. Tehát tulajdonképpen a jövő ismeretében vetítettünk vissza a múltba, majd abból jeleztünk előre a jövőre. Meglepetés a végeredmény?
• Logikai hiba. De másképpen sem független a két összetevő. A játékos képességének fejlődése és eredményessége nagyban függ a csapatban betöltött helyétől, a taktikától, amit az edző határoz meg. A játékos "jósága" függ attól, hogy melyik edző által irányított csapatban szerepel. Davide Lanzafame gólkirályként az FTC-ben alulteljesít? Netán a Honvédban korábban felül? Filip Holender gólérzékenysége hirtelen megnőtt egy szezon alatt, és most tanult meg kapuba találni? Nem függhet ez össze a csapat felépítésével? Azt nem egy edző határozza meg?!
• Szakmai hiba. Mindig végzünk hibabecslést. 8 pont a Premier League-ben, még a tavalyi City esetében is 8%-os eltérés a végső ponthoz képest, pedig rekord magas, 100 pontot érték el. A tavalyi utolsó helyezettre vonatkoztatva viszont ez 25%. A 8. és a 15. hely között ekkora a különbség. Ráadásul 8 pontnyi ingadozás mindkét irányban lehetséges, így az valójában 16 pontnyi bizonytalanságot jelent. Ekkora hibával dolgozni még kertészként sem lehet, nem hogy adatot elemezni.
• Érzékelési hiba. A sportpályákon elért eredményesség nem vethető össze egy kereskedelmi vagy szolgáltatási piac, így az egyesület eredményességével sem. Előbbi fizikai "csata", az utóbbi az erőforrásokért, azok megszerzésére irányuló versengés. A sporthorgászat, a darts, az úszás is másképp működik, mint az ökölvívás, a labdarúgás vagy az országúti kerékpár. Az üzleti életben a stratégia döntő jelentőségű, a sportban a taktika. A sportban egymással szemben álló felek vannak, azaz mindig kénytelen reagálni az egyik versenyző, csapat az ellenfél változtatásaira. Nincs közeg, amelyen keresztül hat jelentős késleltetéssel valami, hanem szemtől-szemben, azonnal. A jobb adaptációval rendelkező csapat (ezért kell a fiataloknak minden játékrendszerben megtanulni játszani, ugye!?) hosszabb távon nyer. De, ugye, az edző feladata reagálni, és a taktikát igazítani a körülményekhez? Az argentin válogatotton is azonnal látszott, amikor nem az edző irányít a pályán, akármilyen jó focisták vannak is benne.

Az edző jóságának mérése

Hogyan lehetne akkor mérni egy edző hatékonyságát, hozzáadott értékét? Ehhez mindenekelőtt azt kellene meghatároznunk, hogy mit is csinál közelebbről egy edző. Mi a felelőssége, hatásköre? A probléma rögtön az, hogy egyesületenként eltérő lehet az edző feladatköre. Az angolszász rendszerben akár általános ügyvezetői feladatokat is elláthat a felnőtt csapat mellett. Ez lehet az egyik legtágabb értelmezés, bár korántsem mindenhol van így még ott sem. Ráadásul bizonyos feladatokat nyilvánvalóan delegál, amelyért bár ő a felelős, de nem ő a végrehajtó. Például, ha a csapat erőnléte problémás, netán túl sok a sérülés, akkor bizony a pályaedző környékén is problémákat keresnék. Ha a keret összeállításánál a posztokra döntően nem megfelelő személyeket hoz a csapat, ez éppúgy lehet a játékosfigyelők hiányossága is, hiszen rossz merítésből nehéz jól dolgozni. Ha a klub kevesebb figyelmet fordít a bevételeire, mint kellene, akkor a csapat eleve versenyhátrányból indul, és nem látszik az edző valós hozzáadott értéke. Akkor sem, ha presztízs beruházásra megy el a pénz a hatékonyság-növelés helyett (pl. Neymar Jr., C. Ronaldo igazolása felvethet ilyen kérdéseket) . Az edző választja a stábot? Akkor minden stábtag hibája az ő hibája (is), de egyébként ez nem feltétlenül van így. Az edző szűk értelemben a csapat összeállításért, a taktikáért, a játékosok tétmérkőzéseken mutatott játékáért, az eredményért felel. Röviden: a bűnbak.

Edző mint versenyző vagy befektető

Az edzőt legtöbbször aszerint mérik, hogy mennyi és milyen trófeákat nyert el a csapatával, illetve a bajnokságban hány pontot tudott szerezni. A mérleg másik oldalán a pénzmennyiség van: mennyit költött erre a csapat. Ebből két mutató jöhet ki az edzőre nézve: a trófea / költött pénz és a szerzett pont / elköltött pénz. Nézzünk egy kis ellenőrzést a világban:

* Mancini 2016-ban csapat nélkül marad, így 1 évet vehettünk csak figyelembe

A táblázat alapján, ki-ki ízlése szerint eldöntheti, hogy melyik szempont szerint melyik edzőt hozza ki a legjobbnak. Például a pont / mérkőzés alapon Guardiola és Allegri hasonló kaliberű edző - bár más ligában játszanak -, a City mégis 50%-kal többet költött pontokra, mint a Juventus. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a költések trófeákban is jelentkeznek Guardiola esetében, és félelmetes mutatót produkál, míg Allegri e téren még csak felzárkózóban van.

Két szemponttal lehet még kiegészíteni a listát: 1.) számít az is az edző sikerességének megítélésében, hogy a trófeákat kizárólag 1 csapattal, vagy többel érte-e el valaki. A listában Kevés olyan személy van, akinek a sikerei döntően egyetlen csapathoz kötődnének. 2.) A megszerezhető pontok nem minden bajnokságban egyformák, így a veszített pontokra is célszerű alkalmazni a mutatókat.

Edző mint tanár

Személyes meglátásom szerint az edző egy pedagógus, aki "osztályt" és/vagy "tanulókat" is fejleszt. Az eredményét a csapatsportokban az "osztályok" közötti versenyben mérik, de ehhez nyilván kell a "tanulókkal" is foglalkozni. Mindegy, hogy szavakkal, hitet adva a játékosoknak, a csapatnak, vagy tudásával képes-e újat tanítani (technikailag, taktikailag) a nebulóknak, vagy egyszerűen megtanítja őket együttműködni. Mindegyik fontos és kulcstényező lehet. Utóbbiakat csak azért emelném ki, mert nem egyszerűen a szakmai tudás, vagy a zsenialitás a játék eleme, hanem annak a képessége is, hogy ez a játékosokkal valaki képes-e begyakoroltatni, megértetni, elfogadtatni. Ahogy a legjobb tanárok sem (feltétlenül) a legjobb matematikusból, fizikusokból, történészekből, sportolókból kerülnek ki, úgy az edzőnek sem a legjobb focistának kell lennie. (Arrigo Sacchi szavaival: "Sosem gondoltam volna, hogy lónak kell először lennem ahhoz, hogy jó zsoké (lovas) legyek.")

Ha az edzőt mint pedagógust nézzük, azaz a játékosból, a csapatból kihozza-e a benne rejlő képességeket, akkor viszonylag egyértelműen megmondható, ki a jó edző: az, akinél a csapatba került játékosok, azaz a csapat átlagos pénzügyi értéke arányaiban leginkább növekszik. Miért a pénzügyi értéke és miért az arányokat érdemes figyelni? Azért mert más nézőpont túl sok egyéb tényezőtől függ. Jobban passzol, többet lő kapura, kevesebb gólt kap fogalmak a játékrendszertől, a pozícióktól, a társaktól éppúgy függ, az ellenfelekről nem is beszélve. Egy játékos értéke az egyéni fejlődésétől és a csapat eredményességétől egyaránt függ, és mindkettőre hat az edző. Ha a játékosok átlagban 1 egységit fejlődnek, akkor egy edző az átlagos edzőhöz képest számított hozzáadott értéke az átlagtól való eltéréssel jellemezhető. Ráadásul, a pozíciók eltérő összegűek - a csatár szinte mindig több pénzért megy el, mint egy kapus - így nem is a tényleges összeg, hanem az értéknövekedés relatív mértékét célszerű vizsgálni a többiekkel összevetésben.

Természetesen, ez a skála az adott korhoz igazodó, nem lehet abszolút. Az 1950-es évek és a 2010-es évek edzői összehasonlíthatatlanok, teljes más a környezet, a kontextus. Több pénz van a sportban, más a technikai és a fizikai állapotra vonatkozó követelmény, és ahogy a történelem sem lesz idővel rövidebb, úgy a taktikai repertoár, amelyet egy edzőnek tudnia kell is csak növekedett az idők folyamán. Arról nem is beszélve, hogy a relatív skála pont az infláció, a pénzbeáramlás mértékét is ellensúlyozza. Hasonlóan, ha az abszolút pénzügyi mérlegét néznénk, akkor a TAO bevezetésével a magyar edzők látványosan jobbak lennének, miközben egy-két év alatt nem termelődött és nem is termelődhetett ki ilyen mértékű szakmai tudás.

Mennyire lehet jó egy ilyen modell? A legtöbb csapatra elég jó lenne egy-egy bajnokságon belül. Ha valaki a Premiere League-ben ténylegesen játszik, jóval nagyobb lesz az értéke, mintha ezt a svájci bajnokságban tenné, még ugyanakkora fejlődés mellett is. Ugyanakkor ne feledjük, relatív mértékekről beszélünk. Így a PL-be kerülő játékos rendre többe is kerül, mintha a játékjogát Svájc egyik csapata venné meg. El is várjuk, hogy jobban nőjön az illető értéke. Ugyanez a helyzet a kiemelt csapatokra, mint amilyen a Real, a Bayern, a PSG, a Juve, vagy éppen a City. Sokkal többet költenek, sokkal többet is kell kihozniuk belőle. Tegyük hozzá, hogy egyesületi vezetőként mindenképpen ez tűnik a racionális gondolkodásnak az edzők értékelését tekintve, hiszen ez növeli az egyesült presztízse mellett a kincstárát is.

Edző mint alkalmazott

Másik minősítési forma lehet a szezon előtti elvárás és az annak való megfelelésnek a gyakorisága. A szezon elején a csapat kijelöli a célokat, és ezeket az edző teljesíti +1 pont, ha "jelentősen" túlteljesíti +2 pontot kap, míg negatív irányban ennek ellenkezője igaz. A modellel egyetlen probléma, hogy a legtöbb esetben nem nyilvánosak ezek az elvárások, így nem összehasonlíthatóak.

Edzők és a foglalkoztatásuknak hossza

Minősíthet-e egy edzőt az, hogy mennyi ideig tartják az állásában? A Nemzeti Sport cikke például azt vizsgálta, hogy mennyire szokásos például az egyes bajnokságokban az edző csere - ahogy ők fogalmaztak: mennyire türelmetlen a közeg? A cikk azt sugallja, hogy az edzőváltás elsődleges motivációja a vezetők, vagy a szurkolók "türelmetlensége" az edzőkkel szemben, azaz nem hagyják őket kiteljesedni.

Tegyük hozzá, hogy az az állítás, hogy az edzőváltások száma határozza meg a közeg türelmetlenség, szerintem tévedés. A NSO is így gondolta ugyanis például a Vasas 2000-es évek közepén látható ámokfutásán, amikor 1 szezon alatt 6 edző ült a kispadra. Nem türelmetlenséget véltek felfedezni, és az NB1-ben sem a türelmetlenség lett úrrá a +6 edzőváltással. Az edzőváltások száma egyetlen szezont vizsgálva ráadásul igen csalóka, hiszen sok embert a szezon elején vagy a közepén küldenek el, például a téli felkészülés előtt. Így maga a szám - szerintem - semmit nem jelent önmagában.

A számunkra helyesnek tűnő mérték az edzők "regnálásának" a hossza napokban és mérkőzésekben is számítva az edzőváltások valószínűségének előrejelzésére. A napok ugyanis egy 12 csapatos bajnokságban irtózatosan "hosszúak" is lehetnek két forduló között, mondjuk a Serie A időbeosztásához képest. Ugyanakkor fordulók száma is lehet csalóka pontosan ezért, hiszen kevesebb forduló alapján úgy tűnhet, mintha hamarabb eldőlne valakinek a sorsa. A fordulók számát mindenképpen normálni illik, hogy azonos skálán lehessen megnézni az egyik és a másik bajnokságot. A kettő együtt, egymástól függetlenül mutatja  a valódi "türelmességet" az egyesület vezetői részéről. De valóban a türelmetlenség az ok az edzőváltásra? Vessük össze a román és a magyar bajnokság számait:

Rögtön látszik, hogy a román bajnokságban egy edző jellemzően fél szezonra kell tervezzen. Naptárilag és a mérkőzések számát tekintve is ez a legvalószínűbb forgatókönyv. A magyar bajnokságban a szezonban a 8. és a vége előtti 8. forduló időpontja a kritikus, minden más esetben hagyják dolgozni az edzőket. Érdekes, de egyik bajnokságban sem függ össze közvetlenül az eredményesség a szerződések hosszával. Sőt! A román bajnokságban a leghosszabb szerződéssel azok bírnak, akiknek az összesített teljesítménymutatójuk 1,168 pont / mérkőzésnél van, ami amúgy nehezen érthető.

A román bajnokságban 1,3 pont / mérkőzés felett az 1 év szigorított vár az edzőkre. Az 1,168 pont / mérkőzés érték alatt  elküldik az embereket, jellemzően fél év után, de 0,9 pont / mérkőzéssel bíró edzőnek 70 nap vagy 8 forduló szokott jutni. Vannak ugyan speciális helyzetben levő személynek a román bajnokságban is, mint amilyen például az MTK-nál annak idején Garami József volt, de Romániában ritka a hasonló példa, lényegében évente van váltás a kispadokon. Nem türelmetlenség, inkább szokásnak tűnik, amelynek hátterét érdemes lehet mélyebben elemezni valakinek, aki közelebbről ismeri a közeget.

Magyarországon a jó eredményesség meghatározza a szerződés hosszát, bár közvetlenül itt sem függ össze vele. Magyarországon 1,3 pont / mérkőzés mutatóval a legtöbb edző akár két szezont is lehúzhat egy csapatnál, 1,63 felett pedig ennél több is lehetséges, ha az edzőt nem keresi meg egy nagyobb anyagi háttérrel rendelkező csapat. Idehaza fél évet (183 napot) és átlagosan 14 fordulót húzhat ki az, aki 0,75-1 pont / mérkőzés átlagot produkál, és a románhoz hasonló átlagosan 70 nap 7-8 mérkőzéses limithez a 0,75 pont / mérkőzés alatti teljesítmény kell.

Összegzésül

Ha a türelmetlenség motiválja az edzőváltást, akkor Magyarországon tényleg türelmesebbek a klubvezetők az edzőkkel szemben a romániai állapotokhoz képest. Talán néha túlságosan is, hiszen 7-8 mérkőzésből szerzett 6 pontnál gondolják átlagosan meneszteni idehaza az edzőket. Az eredményesség és a szerződés hossza nem függ össze sem a román, sem a magyar bajnokságban. Az előbbi esetben azért, mert szinte minden edzőnek 1 év a szerződése, utána mást keresnek. Itthon eltérőek az okok, de a korreláció hiánya ellenére is látható, hogy egy jobb pont / mérkőzés mutatóval bíró edzőnek hosszabb jövője is lehet egy klubnál. De nem mindenkinek.

A pontszerzési képesség egy bajnokságban erősen korlátos - csak a másik csapattól lehet elvenni pontokat. A jó edzőt nem feltétlenül ez határozza meg. Hogy mi, egyelőre nem tudjuk, és szerintünk nem is lehet számokkal mérni, hiszen a mérhető dolgok csak közvetett bizonyítékok lehetnek: így a trófeák gyűjtése, a több országban elért első helyezés, vagy a szerzett pontok és a játékosvásárlásokra költött pénzek aránya. Egyesület és egyéni ízlés kérdése, melyiket tartjuk fontosabbnak, meghatározónak. Mi azonban javasoljuk a pedagógusi szemlélet alapú mérések bevezetését, már csak azért is, mert ezzel nem csak a legnagyobb csapatok, de az utánpótlásban dolgozó edzők teljesítménye is mérhetővé válhat.