Sport, adat, elemzés: sportadat-elemzés

Sport Data

Sport Data

Magyarország esélye a 2020-as EB selejtezőin...

2018. december 17. - u1sd

Magyarországot a Nemzetek Ligája alapján besorolták a 2020-as Európa-bajnokságra, és mint az közismert, Horvátország, Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán mellett kell kijutni majd a kontinensbajnokságra. A cikkel sokat vártunk, szerettük volna, ha a sportszakma elmondja a véleményét, és csak azután néznénk meg, hogy matematikailag, adatelemzői szemmel hogy látjuk az esélyeinket. Nem akarunk és nem is akartunk senki pártjára állni, mi csak a számokat nézzük meg, a hideg tényekre hagyatkozunk. A továbbiakban tehát a legvalószínűbb eseményekre adunk becsléseket, előrejelzést, de a labda gömbölyű, bármi megtörténhet ettől függetlenül is.

business_analysis.jpg

A modell matematikai alapjai

Aki a matematikában és a becslés korlátait illetően nem akar elmélyedni bátra ugorja át a következő szakaszt.

Az esélyek latolgatásához visszanyúlunk a korábbi értékelési modellünkhöz, az Élő-pontszám számításához, amelyet jól alkalmazhatónak tartunk a válogatott esélyeit illetően, ha eredetileg nem is erre találta ki Élő Árpád matematikus. Mindenesetre jobban működik még a fogadási valószínűségeknél is, meglepően jól becsli hosszú távon az eredményeket még akkor is, ha nyilván a jövő nincs előre megírva. Mi is ez az Élő-pontszám!? Az eredeti cél egy játékos, Élő Árpád esetében egy sakkjátékos játékerejének a becslése. Ha a játékos erejét pontosan becsüljük, akkor például egy tornán a játékos által elért pontok nagyjából, kerekítési hibáktól eltekintve meg fognak egyezni a játékosok végső pontszámával. Pontosabban, ha a becslés pontos, akkor az összes játékos által elérhető pontszám és a becsült pontszámok közötti különbség a lehető legkisebb.

Mivel az élet változó, így világos, hogy egy-egy mérkőzés kimenetele egyéni helyzetektől függ.Van amikor valaki átlagon felül, és van amikor a saját átlaga alatt teljesít, de azért azt is érezzük, hogy a "szokásos" teljesítményétől távolodva azért az ilyen jellegű események valószínűsége kicsi. Például a magyar válogatott néha világbajnokverő formában van, de ez meglehetősen ritka. Hasonlóan a másik véglet is. Ha a teljesítményi szinteket egy számegyenesen ábrázolnánk, és megnéznénk egy csapatra, hogy hányszor fordul elő, az adott teljesítmény, akkor ezek a kis kockát egy lankás domb mintáját adnák, ahol a dombtető a "szokásos" teljesítménynél található.

gauss-gorbe.png

1. ábra Teljesítményeloszlás valószínűsége ún. Gauss-görbékkel

Mi történik egy mérkőzésen? Mindkét sportoló, a mi esetünkben csapat teljesítménye egy-egy lankás dombot, Gauss-görbét jelent, minél jobb valaki, annál inkább a számegyenes magasabb felén található a dombjának közepe - az 1. ábrán annál inkább jobbra található. A domb, csak ismétlésül, az adott játékos vagy csapat önmagához képesti teljesítményét mutatja. Az eredmény kimenetele szempontjából a két domb azért fontos, mert ahol az egyik domb görbéje a másik görbe felett halad el, ott az egyik domb által reprezentált játékos/csapat győzelme várható (lásd 1. ábra kék színe), míg fordítva a másik sportolóé/csapaté (lásd piros szín a Gauss-görbék ábráján). Ahol a görbék metszik egymást, illetve ahol egyik sem halad a másik felett, ott a döntetlenek esélye a legnagyobb (1. ábra szürke rész). Tehát még egyszer, ha a jobb játékos vagy csapat (az 1. ábrán a jobbra levő görbével reprezentáltuk) rosszul teljesít, akkor a másik játékos, vagy csapat legyőzheti - és ez valóban összhangban van a valósággal.

A csapatok elvárásai

Csapat Élő-pont
(jelenlegi)
Játékerő
(max)
Elvárás
(min)
Elvárás
(max)
Horvátország 1925 1925 18,68 18,68
Wales 1760 1771 13,90 14,19
Szlovákia 1748 1752 13,45 13,56
Magyarország 1612 1682 9,26 11,15
Azerbajdzsán 1403 1403 3,56 3,56

 

A fentiek alapján látható, hogy a magyar csapat az Élő-pontok alapján még a legjobb esetben is csak közelíti Wales és a Szlovákia válogatottjának a szintjét, bár nem reménytelen a párharcok kimenetele, szoros csata várható. Hozzá kell azonban tenni, hogy a horvát és az azeri csapat is a teljesítménye csúcsán van, ami persze nem zárja ki a további emelkedést. Ezzel ellentétben a magyar csapat pedig a teljesítménye aljának közelében található jelenleg, igaz, emelkedő pályán. Az elvárásokban a magyar csapat körüli bizonytalanság nagyon érezhető, így a legtöbb csapattal ellentétben nem néhány tizednyi, hanem két pontnyi különbség is látható. Ez a Leekens-éra hozadéka.

Mi látható még a matematikai valószínűségek alapján:

  • Azerbajdzsánnak nagyobb esélye van legyőzni a magyar csapatot, mint a magyarnak a horvátokat.
  • Horvátország ellen a magyar csapat két mérkőzésre vett elvárása matematikailag: 1 pont. Bár szurkolóként ezzel mi elégedettek lennék, azért az a valószínűbb, hogy ezt az elvárást nem fogjuk teljesíteni.
  • Azerbajdzsánnal szemben: 4,66-5,2, azaz a jelenlegi eseményeket jól tükröző módon egy győzelem és egy döntetlen is kilátásban van, ha a Leekens-éra folytatódik. Egyébként a két győzelemmel itt az elvárások fölé kerülhetünk.
  • Wales és Magyarország között sem kicsi a különbség. Wales saját pályáján 2,4 pontos elvárással bír, azaz jelentősen nagyobb az esélye a győzelemnek, mint a döntetlennek, legfeljebb 1 pontra lehetünk esélyesek. Wales ellen kb. 1,8-2,2 pont lesz a magyar csapat elvárása a két a mérkőzésre vetítve. Ezt teljesíteni sem lesz könnyű.
  • Szlovákia esetében, ha a magyar csapat jól, a szlovák pedig átlagon alul teljesít, akkor hazai pályáján nagyobb esélye van a győzelemnek, és van remény az 1 pontra. A két mérkőzésre vett elvárása a magyar válogatottnak: 2-2,4 pont.

Az optimista kép alapján egyedül Horvátországtól kapunk ki, az azeri csapatot kétszer legyőzve, Wales és a Szlovákia ellen döntetlenekkel 11 pontot gyűjtünk. Ennél többre akkor lehetünk képesek, ha sikerülne Wales és/vagy Szlovákia csapatát is legalább egyszer megverni. Ebben az esetben a magyar válogatott teljesítménye Élő-pontszámban elérné az 1750-es szintet, és bár a legutóbbi Európa-bajnokságon ekkora játékerőt képviselt már egyszer a magyar csapat (1748 volt akkor a legmagasabb értéke), az ilyen látványos fejlődés ránk nem jellemző. 1991 óta nem voltunk olyan magasan jegyezve, a legutóbbi Európa-bajnokságon, ami nem egy generációt jelent a sportban. Tegyük hozzá, a következő generáció sem az ígéretek hordozója még jelenleg. És összehasonlításképpen, hogy milyen színvonalat képvisel az 1750-es szint, érdemes tudni, milyen nemzetek csapatai szerepelnek itt:

  • Ukrajna (1772)
  • Ausztria (1765)
  • Wales (1760)
  • Románia (1753)
  • Oroszország (1753)
  • Lengyelország (1752)
  • Szlovákia (1748)

Mit várunk?

A magunk részéről, ahogy a besorolásból is látható, a 4. helyet tartjuk esélyesnek a magyar válogatott számára. Ha valamilyen oknál fogva Wales vagy Szlovákia jelentősen alul teljesít, akkor a harmadik hely is megszerezhető. Ugyanakkor kisebb csoda lenne, bámulatos és megsüvegelendő edzői kvalitást jelezne, ha a csapat a második helyre futna be, hiszen akkor egy nagyon elit európai csoportba léphetne be a magyar csapat, több, mint 10 hellyel javítva jelenlegi pozícióját az európai mezőnyben. Természetesen mégis ennek fogunk szurkolni, de ennek az esélye minimális, fogadóirodásan 8:1-es. Ha bejön, az viszont nagy pénzt fizet. Több értelemben is.

süti beállítások módosítása