A sportadat-elemzés nem speciális tudás abban az értelemben, hogy minden szervezetnél, ahol a teljesítményt mérik - és legalább közepes vállalkozásoknál, kormányzatnál ez biztosan így van - vannak hasonló mutatók, kizárólag a mögöttes tartalom, a nézőpont lehet más és más, meg nyilván, amit konkrétan mérünk. A számok értelmezését sokan magától értetődőnek veszik, és légből kapott, ha úgy tetszik intuitív módon értelmezik azokat. Sok esetben tényleg csak az a lényeg, hogy a véleményünket igazolják. Pedig ha értjük, sőt, megértjük a mérés célját, körülményeit és menetét, akkor teljes másképp is vélekedhetünk az értékekről. Az alábbiakban pár ilyen, a médiában gyakran előforduló tévhitet mutatunk meg.

A helyzetek száma

A mérkőzések után gyakran halljuk az edzőket, hogy ki volt a jobb a helyzetek(!) alapján. Hogy mit nevezünk helyzetnek, mindig szubjektív. Van olyan sportanalitikai cég, akinél a "helyzet" fogalma a gólszerzés céljából ellőtt labdát, van ahol a 16-osra bejátszott labdát értik, vagy ezek összegét. A legtöbb esetben azonban a helyzet az, amit a mérkőzésre kiküldött kézi annotáló annak lát. Többnyire ő a hazai csapat szurkolója is egyben, tegyük hozzá.

Elemzési szempontból, mindig vannak ún. KRI (Key Result Indicators, magyarul kulcsfontosságú eredményjelzők) - azaz sikermutatók, valamint RI (eredményjelző) mutatók, amiket célszerű "részsikermutatónak" nevezni. A "helyzet" lehet egy részsikermutató, ami mutatja a felek közötti aránytalanságot, de a mérkőzést mégiscsak gólra játsszák, azaz a magasabb RI érték semmilyen formában sem írja felül a KRI értékeket. Más példával élve: ha egy tanuló színötös az általános iskolájában, de az összes gimnáziumi felvételi vizsgán megbukik, akkor sokat nem érünk a részsikerekkel. Azaz nem a csatá(ka)t, hanem a háborút kell megnyerni.

Másik oldalról, ha a KRI értékünk egyforma - például nem lőtt egyik csapat sem gólt -, akkor a részsikerek száma pontosan nem mond semmit. Két felvételt nem nyert diák között tényleg döntene az, hogy kinek volt korábban több ötöse az iskolájában? Aligha. Már csak azért sem, mert hogy pl. hányszor jutott be a labda a 16-osra megjátszható módon jelezhet taktikai megfontolást is, pl. zártabb védekezést, de jelezheti a védelem hiányosságait is. "Jobb csapatot" önmagában biztosan nem jelez.

A futott kilométerek rejtélye

Közvetítésekben gyakran előfordul, hogy a kommentátor szerint egy-egy középpályás milyen sokat futott, dolgozott, mert lám X kilométert tett meg. Nos, azt a fizikai rejtélyt, hogy a távolság dimenzióban megadott szám hogyan tud sebességet, sebességtartományt mérni, sosem fogom már megérteni. Ahogy azt a meglepetést sem, amikor felfedezik, hogy az ellenfél is futott annyit egy mérkőzésen. Pedig logikusan, ha az egyik csapat nem akar csak az öröm kedvéért rohangálni a pályán, akkor nyilván a védekezésnek is le kell követnie a támadó csapat mozgását. Ha nem teszi, azaz a szám összegszerűen lényegesen különböző a két csapat között, na, az a jelzés értékű. A megtett út azonban várhatóan mindkét csapatnál ugyanannyi lesz, illetve pár dolog módosíthat még. A bedobások, a szögletek száma befolyásolja az egyensúlyt, hiszen csak az egyik csapat játékosa megy ki a pálya szélére és vissza. A kapusok is különbözhetnek csapatonként attól függően, hogy milyen mélyen avatkoznak be a játékba. Sőt, a tapasztalataink a kommentátori megállapítás ellenkezőjét szokták igazolni, azaz aki sok utat tesz meg, jellemzően nem sokat fut.

A labdarúgásban a játék célja az ellenfél kapuja elé kerülve a gólszerzés. Ha a pályát a két kapu közepe közötti egyenes mentén értelmezzük, akkor a csapatok ezen egyenes mentén rendre jobbra-balra mozognak, jellemzően együtt. Nevezzük ezt az egyenest kapuegyenesnek. Akármilyen gyors is valaki egy kapuegyenes mentén, a csapat többi tagjának utol kell érnie előbb-utóbb. Az ellenfélről nem is beszélve, azaz a kapuegyenes mentén megtett út a mezőnyjátékosokra vonatkozóan nagyjából egyforma. Ha ezen az egyenesen a megtett út a csapatrészek, játékosok között nagyon eltérő, akkor beszélünk szétszakadt pályáról. A pályán megtett út mitől lehet több valakinél, ha a kapuegyenes az út nagyjából egyforma? A keresztmozgásoknak köszönhetően, hiszen ha valaki a kapuegyenesre merőleges fut, akkor a kapuegyenesen megtett távolság 0, miközben rengeteg utat tett meg valójában valaki a pályán. Az oldalirányú mozgás nagyon-nagyon ritkán gyors, hiszen a védők jóval kevesebb energiával ugyanúgy lefogják a támadást, így hosszú távon energiapazarlás, azaz értelmetlen lenne. A mérkőzésen egy-egy szituációban lehet ennek jelentősége, a mérkőzés egészében azonban nem.

Mit jelez akkor a megtett út valójában? A keresztirányú mozgások mennyiségét, de nem mindig. A megtett út az iránnyal együtt kombinálva nyújthat vitatható információt arról, hogy mi a szerepe a játékosnak az adott pozícióban, mennyire vesz részt az oldaljátékokban. Például az ún. box-to-box, azaz a 16-osok között mozgó játékos sokat mozog, jellemzően előre-hátra. Védekező középpályás inkább oldalirányokban mozog sokat, illetve ez is alakzat függő, ebből sem vonnánk le messzemenő következtetéseket csak a számokat látva. Jelent-e a megtett út több "beletett munkát" a pályán? Egyértelműen sosem. 200 méter kocogás vajon több munka-e, mint 100 méter sprint után állva bevárni a 200 métert kocogót a célban? Mindenki döntse el maga.

 A lövések száma és a veszélyesség

A kapura való veszélyességet szokták a kaput eltaláló lövések számával is érzékeltetni. A kaput eltaláló, vagy egyáltalán a lövések száma azonban önmagában semmit nem jelent, kiragadva meg főleg nem. A Premiere League-ben az utolsó öt szezont elemezve megvizsgálták, hogy honnan indított lövésből született gól, az adatokat pedig összevetették, hogy honnan adtak le egyáltalán lövést. Ez alapján például kiderül, hogy az ötös és a kapufa vonalának találkozása a legveszélyesebb hely az ellenfél térfelénél, de itt is csak az esetek 8%-ban születik egyáltalán gól. Ugye, ez azt jelenti, hogy 12 lövésből 1. Ha a mérkőzéseken "elkövetett" lövések számát elosztanánk 12-vel, akkor a legtöbb meccsen jó, ha 1 feletti szám jön ki, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az honnan történt, vagy milyen sebességgel érkezett.

Mit mér a lövések száma? A  befejezettnek akciókat, ami a védelem sikertelenségi mutatója. Csak játékmodortól függően lehet a támadások sikerességi mutatójának tekinteni. Egy japán csapat például sosem próbálkozik nemzetközi szinten a 16-osig eljutni, 22 méterről már lőnek, azaz a lövések száma magas lesz. A távolsággal a szerezhető gólok száma azonban várhatóan csökken. Nálunk a labdarúgás mellett a vízilabdának is nagy hagyományai vannak, sokszor centerezzük be a labdát a 16-oson belülre, cserébe elmarad a lövés többnyire, hiszen van hol elakadjon a labda. Ha egy csapat góllal, gólokkal vezet és kifejezetten a védekezésre fókuszál, nem is próbál meg az ellenfél kapujáig utána eljutni, nyilvánvaló alacsony lesz a lövéseinek a száma. Viszont győz. A lövések száma egy többségében döntetlen, mindkét fél által megnyerni kívánt mérkőzésen a taktika megválasztásának jóságát mutatja a támadó oldalról, hiszen ekkor a kevés lövés azt jelenti, hogy a támadási taktika, vagy a játékosok, azok szerepe nem volt megfelelően megválasztva, azaz az elvárás és a képesség nincs összhangban. Egyéb esetben azonban a támadási szándék fokmérője lehet, nem több, nem kevesebb. Vagy tényleg osztálykülönbségek van a csapatok között, de ez azért igen ritka.

A jelenlegi címvédő MOL Vidi esetében a kapura lövések száma a Mezőkövesd (3. mérkőzés), a Paks (12. mérkőzés), és a Honvéd (5. mérkőzés) ellen a legalacsonyabb (5, 10, 10). Szerzett gólok a mérkőzéseken, ebben a sorrendben: 4, 3, 3. Ráadásul a gólok a mérkőzések elején születnek. Legtöbb kapura lövése a Vidinek a PAFC (7. mérkőzés, 19), az FTC (6. mérkőzés, 18) és a Mezőkövesd (13. mérkőzés, 18) ellen volt, de góljainak száma rendre: 1, 2, 0. Egyiken sem vezetett tartósan a MOL Vidi. És igen, van, amikor osztálykülönbséget jelez: MOL Vidi - Kisvárda (1. mérkőzés), 22 lövés 4 gól - a védelem teljes csődje (nem a támadás jósága).

 A sikeres passzok száma

Az átadások és a sikeres átadások száma a közvetítésekben a nap fénypontjai, nagyon szeretem ez mutatót. Kielégítik a nézőket azzal, hogy újabb - látszólag releváns - számot látnak, a közvetítőt, hogy van miről beszélnie, és a technológiai szakembert is, mert tud valamilyen adatot adni, amitől az ügyfél boldog. Utóbbit nem becsülöm le, ez néha tényleg katartikus élmény. Ugyanakkor önmagában semmit nem jelent. Valójában dekorációs célokat szolgál, mint a műnövény a mellékhelyiségben, ugyanis az összes olyan kapcsolódó adatot elhallgatják - mert nehéz naprakészen, élő adásban átadni -, amellyel összevetve hordozna is információt.

A passzok száma definíciója cégenként, de néha csapatonként is eltérő, ne lepődjünk meg, ha két cég teljesen más számot ad meg egy mérkőzésre. Fogalmilag nem könnyű eset, hiszen nem szerepel a szabálykönyvben a passz fogalma, ezt a környezet a maga látásmódja szerint alakította ki. Csak hogy érthető legyen a probléma, egy rossz beadás, amely a kapu felé csavarodik passz-e vagy inkább lövés? Egy előre vágott labda, kirúgás, bedobás, szabadrúgás, szöglet passznak számít-e? A szöglet például azért is furcsa jószág, mert ha gól lesz belőle, akkor van, aki gólpasszként könyveli, de passzként például nem. A sikeres passz sem egyszerű, de általában játékmegszakítás nélkül a csapat játékosa után a csapat másik játékosa birtokolja a labdát definíciót szokták rá alkalmazni. Vegyük észre, a definíció szerint nem kell hozzá a tudatosság, azaz független attól, hogy a szándék mi volt. A sikeresség kérdése azonban ott is felmerülhet dilemmaként, amikor eljut a labda a másik játékosig, de onnan például az oldalvonalon kívülről kerül. Ez most technikai hiba vagy sikertelen passz!? Most az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy értjük mi a passz és a sikeres passz fogalma, hiszen a legtöbb szurkoló is így gondolja.

Mit mér a passzok száma tehát: hány átadást indított egy csapat - bármi legyen is az -, és a sikeres passz az, hogy hány jutott el a címzetthez. Például a védők hátul járatják a labdát kézilabdához hasonlóan, akkor a passzok és a sikeres passzok száma is nő. A passzok túlnyomó többsége (80-95% között mozog) kifejezetten így keletkezik. Van ennek jelentősége!? Szerintünk nincs. Az a játékos, akinek az átadásainak 97%-a sikeres, biztosak lehetünk abban, hogy alibizik, csak biztos helyre passzol. 90%-ban jók a passzai egy játékosnak sem nagyon informatív az irányok nélkül. A passzok hány százaléka megy "előre", pontosabb előre hány métert tesznek meg ezek a passzok átlagosan, az nem derül ki. Sem az, hogy ezek az előrejátszott labdák közül mennyi a sikeres. Vagy az, hogy a támadó harmadban, például a kapu alapvonalától 25 méteres távolságra levő tartományban hány sikeres átadás van, amely leginkább a csapatösszhangot, helyezkedést méri, mint magát a technikai jóságot, játéklátási módot. Valójában ezek a jó mutatószámok, nem az összes (sikeres) passzok száma.

Amit szabad a számoknak...

A számok értése és az értelmezése nem azonos képesség. Érteni kell a játékhoz, de a számokhoz és a keletkezésének körülményeihez is. Egy-egy műsorban fontos, hogy a hallgatóság számára értelmezzék a számokat, ugyanakkor a nem szakszerű értelmezés leginkább azt jelzi az avatott fülek számára, hogy a szakkommentátor pont szakmailag felkészületlen, vagy nagyjából arra képes, mint a jól felkészült riporter, ami amúgy nem kevés. De az különösen elgondolkodtató, amikor ez a szakkommentátor egy, a legmagasabb szinten jegyzett licenccel rendelkező edző is egyben. Hogyan készítheti fel így a csapatát a mérkőzésekre? Hogyan lehet egyáltalán így képes megérteni a modern labdarúgás valódi mozgatórugóit, vagy fejlesztenie magát!? A számok bármit jelezhetnek, a szavak viszont nem. Tegyük tisztába, legalább a szakma számára a fogalmakat és azok jelentését, vagy alkalmazzanak a csapatok, edzők valakit, aki érti is, mit jelentenek a számok.

Egy válogatott sportmérkőzésen - sportág maga a kérdésben nem releváns - készítettem felvételeket a mérkőzéselemzéshez több kamerával, akkor egy fiatal edző odalépett és megkérdezte, hogy az ellenfélnek rögzítjük-e a képeket. Válaszoltam, hogy nem, az ellenfél munkatársai két sorral lejjebb egy kamera egy laptop, míg a következő ellenfél munkatársai két kamera és egy mobiltelefon aktív használatával veszik és dolgozzák fel helyben a mérkőzést. Elbizonytalanodott, mivel jelezte, hogy ő a videóelemző, akkor miért kérték fel minket?! Jeleztem, mi nem videóelemzők vagyunk, hanem mérkőzéselemzők, a videóelemzéshez nem értünk. Ezen ő eltöprengett, és nem is értette miért kell másik felvétel, ráadásul több kamera, ha az övé eddig is teljesen megfelelt. Én pedig az ő zavarán tűnődtem el, ha a pálya széle mellett, munkára készülve nehéz is egyszerű, lényegre törő választ adni. Most megpróbálom, jobb körülmények között.

Forrás: MaxPixel

Elemző = elemző?

A videóelemző. A videóelemző a mérkőzés szakmai-pedagógiai célú elemzése céljából, a jelenetek kivágásával, majd a vezetőedző igénye szerint és/vagy a játékosokra vonatkozó részletek összefűzésével szolgáltat információt az érintettek felé. Jellemzően az adott sportág szakmai stábjának a tagja, aki többnyire maga is edző, de biztosan volt játékos. Mi a funkciója, mire akarják általában alkalmazni a videóelemző munkáját?

• Pedagógia: pozitív és negatív példák a megbeszéltekkel összefüggésben, lássuk és vizualizáljuk azt, ami jó és amit másképp kell csinálni
• Döntéselőkészítés: a csapat taktikai feltérképezése a gyengeségek és az erősségek feltárásával, a vezetőedző által kialakítandó mérkőzés stratégia és taktika kidolgozásához
• Felkészítés: a játékosok párharcában résztvevőkre vonatkozó fontosabb ismereteket össze kell foglalni, megmutatni a játékos jellemző mozgását, húzásait, mintha évekig játszottunk volna ellene
• Adatgyűjtés: a csapat számára hosszú távú feldolgozott anyag gyűjtése a későbbi döntésekhez, mérkőzésekhez.

Bár a lista nem teljes, de talán ebből is érződik, hogy erősen az adott sportág sajátosságaihoz igazodó tevékenységről van szó, belülről kell ismerni a játékot ahhoz, hogy ezt valaki jól csinálja.

A mérkőzéselemző. A mérkőzéselemző a mérkőzés fizikai, taktikai és egyéb statisztikai mutatói, momentumai, különös, a vártaktól eltérő események, és ezen jellemzők közötti összefüggések feltárására, elemzésére hivatott szakértő. Az adatainak forrása - ha az ellenfél is érdekes -, akkor a videó, de bármilyen más érzékelő, mérőeszköz is lehet. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy olyan adattudós, akinek a sportág mélységeivel, sajátosságaival tökéletesen tisztában kell lennie. Mire (és mikor) alkalmazzák (helyesen) a mérkőzéselemzőt?

• Értelmezés: végtelen hosszú, összefüggéstelen szám- és adatsorból az edzők, a játékosok, a szakmai, az üzleti és a marketing stáb számára világos konklúzióval bíró, értelmezhető, a saját területén használt fogalmakat, illetve gondolatmenetet követő, azaz befogadható anyag előállítása az egyik fő feladata.
• Megismerés: célja mindig a bizonytalanság, az ingadozás, a "szerencsefaktor" csökkentése. Sokak szerint a sporteredmények kimenetei szerencse kérdése, és bár a szerencsének van szerepe az eredmények kialakulásában, a trendszerű hibák, viselkedés feltárásával, arra való felkészüléssel a siker elősegíthető. A szerencse - a mi szótárunkban - a "nem ismerjük az okát" szinonimája. A mérkőzéselemző ezt a tényezőt igyekszik a szakmai stáb számára eliminálni, amennyire lehet.
• Visszacsatolás: a mérkőzés előkészítésében részt nem vevő, a háttérismeretek és a véleményeket nem ismerő értékelés, pusztán a tények alapján.
• Diagnosztika: a folyamatok értelmezésével számos olyan probléma feltárható egy játékos vagy csapat tevékenységében, ami szabad szemmel nem látható. Nem feltétlenül tudja megmondani egy mérkőzéselemző az okokat (arra  a szakma kell), de detektálni tudja a jelenséget.
• Fejlesztés-előkészítés: a fentiek segítségével új, világos, átgondolt és megalapozott fejlesztést lehet indítani, vagy innoválni a további sikerek érdekében. Ez nem a mérkőzéselemzés feladata, nem is ért hozzá, csak az előkészítő anyagot, egy betekintő képet tud ebbe adni.

A fejlődés útja, azaz mitől vált szét a kettő...

Történetileg a videózás a VHS (van, aki még tudja, mi az?!) időszakkal jött el a sportágak történetében, a közvetített vagy más módon megszerzett videókat oda-vissza tekerve a játékosokat, a játék elemeit igyekezték a szakmai stáb tagjai kinyerni, felkészülni az ellenfélből. A hős korszakban egy-egy nemzetközi szereplés előtt meg kellett szerezni az illető csapatról készült felvételeket, amit a másik országban ismerősök vettek fel, majd adták át a hazai szakembereknek. Ez másfajta kapcsolati hálót feltételezett akkoriban, mint amit ma ismernek a milleniumi generáció tagjai. A módszer legfeljebb annyit változott az idők során, hogy vannak erre a célra szakosodott cégek, akik gyűjtik a felvételeket a tévéből, és már nem kazettán, hanem letölthető videó formájában bocsátják rendelkezésre.

A 80-as évek Szovjetuniója már ezen iskolán nőtt fel - sok esetben intuitív módon kezelve a módszert -, amit a 90-es évek végére tudományos megalapozottsággal már oktatni is kezdtek. Nem csak azt, hogy meg kell nézni a videót (ki ne tenné?!), hanem azt is, hogy módszeresen jelöljük be rajta dolgokat, amelyeket sportáganként lehet meghatározni, hogy mi fontos. Idővel, sok-sok felvétel kézi feljegyzése, annotálása után felmerült, hogy tulajdonképpen mindent jelölünk-e, amit kell. Másképpen kérdezve mit is kell nézni végeredményben egy videón?

Minden edző - zsigerből - automatikusan rávágja, hogy tudja, mit kell nézni, hiszen X éve ebben él. 99%-ban igaza is van, rengeteg rutinja van a játékhelyzetek értékelésében. A többi szakmánál is így van, legyen szó jogászról, tanárról, orvosról vagy informatikusról, némi rutinnal mindenki úgy érzi, hogy érti azt, amit csinál. A nagy képet azonban nem látják sokan, sőt, kifejezetten kevesen. Minden szakmában. A sportban mindenki más meccset lát, még ha a felvétel egy és ugyanaz. Túl sok az érzelmi befolyásoló tényező, miközben számos fontos dologra nem is leszünk figyelmesek, például az átadások sebességére, a labda vagy pl. egy forduló gyorsaságára.

A "mit is kell nézni rajta?" kérdésből nőtt ki egy új, ún. adatorientált látásmód, ami azt kérdezi és kifejezetten azt vizsgálja, hogy mi(k) a meghatározó tényező(k) egy-egy mérkőzés végeredményében, vagy éppen a sportolói, vagy a sportági fejlesztésekben. A gondolkodás odáig fejlődött, hogy nem csak videóból lehet adatokat gyűjteni, ma már számos céleszköz, "kütyü" áll rendelkezésre, ontva rengeteg hasznos, de még több érdektelen adatot. A mérkőzéselemző kifejezetten matematikai alapon közelít a problémához, sok esetben a szakmai tudást is háttérbe szorítva, de egyáltalán nem nélkülözve. Nem abszolút és nem (lehet) egyetemes, amit megállapít, mivel minden meccs más, a mérkőzéseken más-más dönt. Kifejezetten arra fókuszál, mi volt a szokásostól, előreláthatótól eltérő, illetve miben múlt felül egy csapat vagy sportoló a másikat. Ha pedig több mutató is eltér a szokásostól, vagy éppen az ellenfél hasonló számaitól, akkor az ezek közötti rendezőelvet, az összefüggéseket keresi tovább, hogy a legegyszerűbb formában mondhassa el a szakmai stábnak a megállapításait.

Ha videó azonban az elemzés alapja, akkor a videók megnézése miben más a kettőnél? Mást lát a kettő? A videóelemző a fontosabb jelenetekre összpontosít (rossz passz, jó indítás, rossz forduló stb.), a meccselemző a számszerűsíthető jelenségekre (legfeljebb 3 másodpercig van nála a labda, 28km/h a csúcs sebessége, 16 levegővétele van egy hosszon stb.). Előbbihez egy tévéfelvétel is elég. Utóbbihoz aligha, ha például minden játékost akarunk egyesével értékelni.

A mérkőzéselemzés a videóelemzőben a közös csak az, hogy videó mindkettőnek az alapja, ha a mérkőzéselemző egyáltalán használ videót. A mérkőzéselemző nem tudja megmondani, hogy a támadásnál ki hibázott, kinek az érdeme a gól, vagy hogyan kellett volna másként csinálni. Ez sportszakmai kérdés. De meg tudja mondani, hogy a támadások sikeresebbek-e, ha X játékos egy méterrel messzebb/közelebb, vagy és milyen tünetei vannak a pályán, ha egy csapattársat túlságosan kedvelnek vagy nem kedvelnek a többiek, vagy mi egy sportoló alapgondolkodása a sportágról, milyen beidegződései vannak, honnan látható, hogy elfáradt stb.

Amikor egyik elemzésünket átbeszéltem a vezetőedzővel, összevetve több mérkőzés tapasztalatait, jelezte, hogy minden megállapításunk az ő sok éves rutinjából származó értékelésével egybevág. Ennél nagyobb dicséretet mérkőzéselemző nem kaphat. Miután sportolókra lebontva megmondtuk, hogy hol látunk kiemelkedő dolgokat és beavatkozást igénylő problémát - köztük rengeteg olyan is volt, amit nyilván ismertek -, meglepődtek, hogy mi érzékeljük ezeket, számokkal, tényekkel alátámasztva, több meccsen keresztül megmutatva a jelenlétüket. Érzékeltük. De az ellenfélnél is, ami döntő lehet egy edző számára. A mérkőzéselemző ennél többet nem tudhat, de ennél kevesebb se várjon el senki tőlük. Ez a dolguk. Igaz nem olyan gyorsak, mint a videóelemzők.

A sikerek elérése és az ahhoz vezető út nagyon sokféle lehet, jellemzően nincs egyetlen és általánosan elfogadott recept. A legtöbb edző és sportoló a tehetségben és a sok munkában hisz – nem alaptalanul – azonban a tapasztalatok szerint sokszor ez is kevés a tényleges eredmények eléréséhez. A sporttudomány jelenlegi állás szerint az alábbi tényezők biztosan számítanak a sikerek elérésében a sportoló nézőpontjából nézve, és ezt szoktuk mi a 7+1T modellnek tekinteni a sportadatelemzésben:

1. Technika – az egyéni jellemzők technikai kivitelezésben
2. Teljesítőképesség vagy teljesítmény – milyen fizikai erények jellemzik a sportolót vagy csapatot
3. Tapasztalat – a különböző ellenfelek ellen vívott éles vagy ahhoz nagyon hasonló találkozó, felmérések, versenyek száma és megfelelő edzéskörülmények között való gyakorlás
4. Taktika – a választható és a sportoló által ismert repertoár, illetve azok illeszkedése a technikai és a teljesítményben elérhető képességekhez, illetve az ellenfél hasonló jellemzőihez
5. Táplálkozás és testfelépítés – az adott pillanatban a fizikai felépítés és az adott nap, esemény során a testből kiáramló energiamennyiség döntő jelentőségű lehet az összes többi ponttól függetlenül
6. Tudatosság avagy a pszichikai teljesítőképesség – a siker-, a kudarc- és stressztűrés, a fizikai összpontosítás sorolható ide.
7. Technológiai támogatás –  az edzésfeltételek és a tréningek hatékonyságának fejlesztése, javítása, segítése, a helyes és időben alkalmazott döntések megtalálása technológiai eszközök segítségével
8. (+1) Tehetetlenségi tényezők – a sorsolás, a lebonyolítási forma, a szabályok, a bírók ítéletei, a szerencse tartozik ebbe a körbe.

Forrás: Sporttudomány a www.freeimages.co.uk képgyűjteményéből

A szakemberek vitatkoznak arról, hogy melyik mennyiben befolyásolja egy-egy összecsapás, mérkőzés, versenykiírás kimenetelét – és bár ez hitvita, mégis az a valószínű, hogy mindegyik helyzetben más és más súlyokat kellene adni. A győzelem egyetlen biztos receptje az, hogy ha az összes területen felülmúljuk az ellenfelet, de legalábbis nem teljesítünk rosszabbul nála.

Ha a kategóriák mögé nézünk, akkor minden sikeres sportági szereplés mögött az egyes területeknek megvannak a maguk jellegzetes specialistái: rendre 1.) a fejlesztő, személyi-, utánpótlás- vagy pályaedző, 2.) erőnléti edző, 3.) sportági vagy csapatmenedzser, 4.) vezetőedző, 5.) dietetikus, 6.) sport- vagy csapatpszichológus, 7.) sportadatelemző, és 8.) a  sportdiplomata.

A modern sportközpontok (egyesületek, szövetségek) a szakmai oldalt tekintve a nyolc szerep valamelyikét mindenképpen lefedik, ideálisan minden területre dedikált szakemberrel. A teljesség kedvéért megemlítjük, hogy ez a sportszakmai, a sportolói nézőpont, egy sportközpontban pénzügyi, marketing, jogi és más, üzleti szempontok is szerepet játszanak. Természetesen, az egyes elemek nem egymástól függetlenek, egymásra hatnak, gyakorlatilag bármelyik két kategória viszonyában lehet találni összefüggést. Ezen belül viszont kicsit kilóg a sorból a technológiai fejlesztés, ahová a sportadatelemzést is sorolni szokás, mivel a technológiai fejlesztés nem létezik önállóan, a többi terület nélkül.

A sportadatelemzés minden információt, tudást, amelyet a többi területről kap, azt feldolgozza, átalakítja, kiegészíti és a tapasztalatok alapján az új, szerzett információkat, tudást a többi területnek visszaadja. Ilyen értelemben nyolc terület mindegyikét valamilyen mértékben szolgálja, és kizárólag abban érdekelt, hogy azok a területek sikeresebbek legyenek. Vagy majdnem. A sportadatelemzésnek kizárólagos célja:

• a tudást gyarapítani
• az edzésprogram és az egyéni fejlesztés hatékonyságát növelni
• az esetlegességeket csökkenteni

az adott szakterületen, legyen szó akár pszichológiáról, táplálkozásról vagy teljesítménymutatókról. A technológiai fejlesztésbe beletartozik a szenzorok alkalmazása, de az új cipő, ruha, kondigép, fejlesztőeszköz, szimulátor, teszt fejlesztése és kialakítása is, ahogyan az ezek használatával mért eredmények kiértékelése, elemzése és visszacsatolása is. De pont az esetlegességek csökkentése érdekében valójában a technológiai fejlesztés arra törekszik, hogy a "szerencsefaktort", a tehetetlenségi tényezőket háttérbe szorítsa vagy kiküszöbölje. Konkrétan erről szól a videóbírók megjelenése is, a műugrásban a robotpontozók megjelenésének felvetése, és sok más, hasonló fejlesztés is. Ha úgy tetszik a technológiai fejlesztés az első 7T fejlesztésére törekszik a nyolcadik (+1) T rovására, innen kapta a modell a nevét.

A jelen korszakban az embernek mint páratlan biológiai szervezetnek a képességeinek és belső működésének páratlan feltáró vizsgálata zajlik a sportágak világában. Egy-egy verseny, ciklus sikeres teljesítésénél nem egy küzdelem folyik, hanem összesen nyolc. A győzelem egyetlen biztos receptje az, hogy ha az összes területen felülmúljuk az ellenfelet, de legalábbis nem teljesítünk rosszabbul nála. Ehhez viszont mindegyikre kellene hangsúlyt fektetni egy-egy sportközpontban. A sportadatelemzésre is.